Külső Szakértő- Védőoltás

Kedves Olvasó!

 

A mindennapi munkánk során számos kérdést hallunk a védőoltásokkal kapcsolatban.  Az összegyűlt kérdésekkel „külső szakértőként” Ferenci Tamást kerestük fel és kértük meg, hogy foglalja össze a szakirodalmi kutatás során kialakult álláspontját.

Ferenci Tamás biostatisztikus, a BME Orvosinformatikai Laboratóriumának doktorandusza, a BCE Statisztika Tanszékének óraadó tanára és a Védőoltásokról- a tények alapján blog szerzője.

Fogadják szeretettel összefoglaló írását!

Hozzászólásaikat, véleményüket, kérdéseiket a megjegyzés rovatban megtehetik, ahol a bejegyzés szerzőjétől választ is kaphatnak.

Üdvözlettel: Gézengúz BabaAkadémia

Védőoltásokról dióhéjban: hatásosság, biztonság, kötelezőség 

A betegségek gyógyítása helyett azok megelőzésének fontosságát hangsúlyozó szemlélet egyik legismertebb eszköze a védőoltás.

A védőoltások nem csak jól ismertek mindenki számára, de egyúttal gyakran tárgyai különféle aggodalmaknak. Ez teljesen érthető és természetes jelenség, sőt, ameddig tényszerű kritikához vezet, kimondottan hasznos is. Sajnos azonban a védőoltások kapcsán lépten-nyomon találkozunk azzal is, hogy egyes csoportok (jó esetben ismerethiányból és méltányolható aggódásból, rossz esetben anyagi haszonszerzés céljából) nem szakmai kritikát gyakorolnak, hanem rémhíreket terjesztenek, érzelmekre apellálva igyekeznek embereket manipulálni – ők a védőoltás-ellenesek.

 Ebben az írásban a védőoltásokkal kapcsolatos leggyakoribb kérdésekkel foglalkozom, különös tekintettel a védőoltás-ellenesek kijelentéseire. Terjedelmi okokból természetesen csak nagyon tömör összefoglalót adhatok, de mindenhol igyekszem hivatkozni a témában írt blogom megfelelő, részletesebb kifejtést tartalmazó részeire, és természetesen az esetleges kérdésekre is örömmel válaszolok.

A védőoltások története a X. század Kínájáig nyúlik vissza – feljegyzések szerint ekkor már alkalmazták a variolációnak nevezett eljárást a fekete himlő elleni védekezésre. A módszer lényege az volt, hogy egészséges embereket szándékosan megfertőzték himlővel, de bizonyos trükkökkel elérve azt, hogy várhatóan csak enyhe lefolyású himlőt okozzanak. A megfigyelések szerint az így kialakított betegség kockázata drasztikusan (nagyságrendileg) kisebb volt, mint a „valódi” himlőé – viszont az átvészelése után az alany már az igazi himlőt sem kapta el! A módszerrel tehát irányítottan hoztak létre védettséget egy betegséggel szemben.

Noha azóta természetesen a védőoltások szinte minden részletükben átalakultak, de az alapvető céljuk lényegében változatlan maradt: meghatározott betegséggel szembeni védettség kialakítása. A mai védőoltások jellemzően a megcélzott betegség legyengített vagy elölt kórokozóját tartalmazzák, melyek az eredeti betegséget már nem képesek kiváltani, de az immunrendszert „trenírozni” még igen, azaz képesek elérni, hogy az immunrendszer felismerje őket és választ adjon, amely tanulási folyamatnak köszönhetően később, a valódi kórokozóval való esetleges találkozáskor már olyan gyors lesz a szervezet reakciója, ami megelőzi a betegség kialakulását.

Mint minden gyógyszernél (ez alól a prevenciót szolgáló készítmények sem kivételek), a védőoltások esetében is két alapvető kérdés merül fel, mely meghatározza alkalmazhatóságukat: a hatásosság és a biztonság. A védőoltások célja a jobb egészség elérése, melyet egyes betegségekkel szembeni védelem kialakításával valósítanak meg – így jóság leméréséhez azt kell megvizsgálni, hogy egyrészt megvalósul-e ez a védelem (hatásosság), másrészt azt, hogy az ennek során jelentkező mellékhatások – súlyosságuk és bekövetkezési valószínűségük figyelembevételével – arányban vannak-e az elérni kívánt céllal (biztonság).

A védőoltások hatásosságát, legalábbis teljes általánosságban, a legelborultabb védőoltás-elleneseken kívül valószínűleg senki nem vitatja. Ennek oka érthető: hétköznapi tapasztalat, hogy olyan betegségek, mint a kanyaró, melyek évszázadokon át betegítettek meg minket (társadalmi, gazdasági, szociális és higiéniás viszonyoktól teljesen függetlenül) az oltások bevezetésével szinte ismeretlenné váltak. Legalábbis hazánkban, teszem hozzá – de nem ott, ahol kevésbé szigorú az oltásrend, például Svájcban vagy Németországban. Ez ismét csak meggyőzően cáfolja azt a védőoltás-ellenes állítást, hogy a betegségek igazából nem is a védőoltások, hanem a javuló tápláltság, higiénia stb. miatt szorultak vissza. Hasonlóképp kimutatható, hogy a járványok aránytalanul érintik az oltatlanokat, azaz a megbetegedettek aránytalanul nagy része oltatlan – ez pedig már nem csak látványos, de tudományosan is erős bizonyíték az oltások hatásossága mellett. Néhány esetben pedig még klinikai kísérleteket is végeztek az oltások hatásosságának vizsgálatára.

A másik fő kérdés: a védőoltások biztonsága. Ez már sokkal bonyolultabb ügy, mint az előző, hiszen jóval nehezebb „hétköznapi benyomást” szerezni róla. Az alapvető kérdésre, hogy ti. lehetnek-e a védőoltásoknak káros mellékhatásaik, könnyű válaszolni: természetesen igen. (Ahogy a régi gyógyszerész-mondás is tartja: az egyetlen szer, aminek nincs mellékhatása az, aminek főhatása sincs…) Ezt mind a törzskönyvezés során vizsgálják, mind a piacra kerülés után figyelik (hogy az esetleges hosszú távú hatások is biztosabban kiderüljenek). Kevesen tudják, de Magyarországon 1953 (!) óta folyik a védőoltások mellékhatásainak gyűjtése. Abban megegyezés van, hogy ezek a mellékhatások (melyeket az alkalmazási előirat részletesen tartalmaz) szinte elenyészőek, olyan értelemben, hogy ami súlyos közülük, az nagyon ritka, ami pedig nem nagyon ritka, az szinte veszélytelen. De félreértés ne essék, semmi tagadnivaló nincs abban, hogy a védőoltások beadása nem veszélytelen – csak épp a védőoltások be nem adása sem az! Ilyen viszonyok között egyedül a kettő közti mérlegeléssel lehet dönteni, márpedig ez a gyermekkori kötelező oltások esetében egyértelműen az oltás mellett szól.

A védőoltás-ellenesek ezeket az adatokat megpróbálják különböző módokon hitelteleníteni, jellemzően alapvető érvelési, gondolkodási hibákat vétve közben. Példának okáért, arra hivatkoznak, hogy mostanában több autista/cukorbeteg/stb. van Magyarországon, mint pár évtizeddel ezelőtt, amikor oltásból is kevesebb volt. Ez persze abszurd érv (ezzel az erővel lehet, hogy a védőoltás-ellenesség okozza a cukorbetegséget, hiszen védőoltás-ellenesből is kevesebb volt hazánkban pár évtizeddel ezelőtt!), mégis, ügyes körítéssel előadva nagyon is meggyőző lehet. Hasonlóképp állandó problémát jelent annak tudatosítása, hogy két esemény időbeli egybeesése (valaki az oltás után lett cukorbeteg) nem jelent okozatiságot (hogy ti. az oltás következtében lett cukorbeteg). Egyénileg amúgy teljesen meg tudom érteni azon szülők fenntartásait, akik ilyet átéltek, de azt viszont nekik kell megérteniük, hogy az ilyen esetekből nem lehetséges önmagában következtetni a védőoltás biztonságosságára.
    Sajnos azonban a modern média viszonyai mellett a védőoltás-ellenesek hihetetlen előnyben vannak, hiszen az, hogy „Pistike a védőoltás beadásának másnapján meghalt/autista lett/cukorbeteg lett stb.” sokkal jobban „eladható” (és a védőoltás-ellenesek lelketlenebb része az ilyeneket gondolkodás nélkül turnéztatja is a médiában, weboldalaikon, elsősorban persze épp Pistikét és a családját megalázva ezzel), mint az, hogy „Pistikével a védőoltás beadásának másnapján… nem történt semmi”.

Ehhez képest még a „jobbik eset”, amikor konkrét vádat fogalmaznak meg a védőoltás-ellenesek; ezek – talán – legnépszerűbbike, hogy az MMR-oltás szerepet játszik az autizmus kialakulásában. Az ilyen vádak szerencsére jól vizsgálhatóak empirikus alapon; ezt természetesen az előbbi esetben is megtették, az eredmény egyébként egyértelműen nemleges lett.

A félrevezetés másik tipikus módja, amikor a védőoltás-ellenesek azzal ijesztgetik a szülőket, hogy az oltásokban veszélyes összetevők vannak – ismét csak manipulációkat, tudományos csúsztatásokat használva ennek „alátámasztására”.

A fentiek azonban csak a védőoltások jóságáról szólnak – vegyük észre, hogy az még akkor is egy külön kérdés, hogy kötelezővé tegyük-e őket, ha a fentieket elfogadjuk! Ez egy rendkívül összetett, kényes téma, aminek a részleteibe itt nem szeretnék hosszasan belemenni (más írásomban megtettem), egyedül annyit jegyeznék meg, hogy a kötelezővé tétel nem önmagában a jóság miatt van (mint ahogy millió más gyógyszer és egészségügyi technológia sem kötelező, annak ellenére, hogy jónak gondoljuk őket), hanem elsősorban amiatt, hogy a fertőző betegek nem csak magukat, hanem a környezetüket is veszélyeztetik. Ez még a védőoltásokkal együtt is így van, hiszen mindig vannak egyrészt olyanok, ha nagyon kevesen is, akik az oltásra nem reagálnak, illetve gyengül idővel a védelmük, másrészt olyanok, akik túl fiatalok, túl idősek, túl betegek stb. az oltáshoz. Ők csak arra támaszkodhatnak, ha a környezetükben mindenki védett – így bár maguk nem azok, a betegséget mégsem tudják elkapni, hiszen nincs kitől. Ezt a jelenséget hívják nyájimmunitásnak. Ezért nem helytálló az a védőoltás-ellenes érv, miszerint az oltatlanságukból úgyis csak nekik lesz bajuk, aki akarja, oltsa be magát, őket pedig hagyjuk békén. (Még ha el is tekintünk attól, hogy valójában nem nekik, hanem a gyermeküknek lesz bajuk, ami azért nem ugyanaz.) Amíg a nyájimmunitást fenntartjuk (ehhez ki lehet, akár számszerűen is, számolni, hogy milyen átoltottságra van szükség), addig nem tudnak járványok kitörni, és mindenki biztonságban van. A védőoltás-ellenesek, az átoltottság lecsökkentése révén ezt veszélyeztetik – ahogy azt számos külföldi példa is igazolja.

Végezetül azt szeretném újfent hangsúlyozni, hogy a fentiek nem azt jelentik, hogy a védőoltások kapcsán észrevételnek, kritikának nincs helye. Épp ellenkezőleg! Az, ha a szülő alaposan tájékozódik, maximálisan helyeselhető és a népegészségügynek is elemi érdeke. A védőoltásokkal kapcsolatban nincsenek „tabuk” vagy „dogmák”, amikre nem lehet rákérdezni! Mindig kiemelten hangsúlyozom a tájékoztatás fontosságát (még az egyébként kötelező oltások esetében is); én személy szerint azt gondolom, hogy „nem tudományos indíttatású” kérdésből egyáltalán nem létezik rossz, egy szülő bármit is kérdez, arra válaszolni kell, még akkor is, ha esetleg szakmai szemmel triviális/bugyutaság/stb. – ha netán valaki egy orvos részéről nem ilyen hozzáállást tapasztal, jellemzően az is inkább a magyar orvosok hihetetlen túlterheltségének tudható be.

A védőoltás-ellenesek nem ellenségeink, nem bűnözők (vagy legfeljebb az a – szerencsére igen kis – részük, aki rosszhiszeműen vezet félre embereket, és igyekszik például anyagi hasznot elérni a megtévesztésükből); a túlnyomó többségüknél a kijelentéseiket, vádjaikat nem a „lehülyézéssel” vagy betiltással kell kezelni.

Hosszú távú, a népegészségügy érdekeit szolgáló eredményt csak a szülők kérdéseinek őszinte, tényeken alapuló megválaszolásával érhetünk el. E célt kívánja szolgálni a blogom, és jelen írásom is.